Öngyógyító folyamatok

Támogatása

Életminőség

Javítása

Krónikus fájdalmak,

Panaszok Oldása

A Craniosacralis

Terápia

A craniosacralis (ejtsd: kranioszakrális) terápia egy mélyszövetekkel foglalkozó intenziv relaxációs kezelési forma.

A craniosacralis rendszer a szervezet kötőszöveti és idegrendszeri hálózatán keresztül folytonos összeköttetésben van szerveinkkel, szöveteinkkel, csontjainkkal egészen sejt szintig.

A kötőszövet a testben mindenhol jelen van, körül öleli, támasztja, kitölti, összekapcsolja az izmokat, ízületeket, belső szerveket, átszövi az idegrendszert és az idegeket.

Egységes rendszert képezve alkotja testünk alappillérét, működésbeli egységét.

 

Craniosacralis Terápia alkalmazása
Craniosacralis Terápia alkalmazása

Úgy tudnám szemléltetni, mint egy pókhálót, melynek, minden apró eleme kapcsolódik egymáshoz, s mértani pontossággal van megalkotva. Ebből adódóan minden feszültség az egész rendszerre kiható változást jelent, úgy kívül, mit belül.

Ennek a folytonos kapcsolódásnak köszönhetően válik lehetővé a craniosacralis terápiában, hogy a szövetek, csontok apró mozgatásával a test legmélyebben fekvő szöveteire is hatást gyakoroljunk.

Alkalmazási területe így az említett összefüggéseknek köszönhetően igen széleskörű. Nagy segítséget tud nyújtani akut és hosszú ideje fennálló fizikai, mentális és érzelmi problémák kezelésében, de egyre gyakoribb preventív felhasználása is.

Rendkívüli hatásosságának és sokoldalú felhasználhatóságának köszönhetően hazánkban is egyre elterjedtebbé válik.

Alkalmazási területe igen széles. Nagy segítséget nyújthat akut és hosszú ideje fennálló fizikai és mentális/érzelmi problémák kezelésében, de egyre gyakrabban alkalmazzák prevenciós céllal is.

A craniosacralis terápia hasznos segítőtársunk lehet Számos panasz enyhítésében és megszüntetésében

\

Gyermekkori hiperaktivitás

magatartás zavarok, beszédfejlődés késése, beszédzavarok, dadogás, ágybavizelés, tanulási nehézségek esetén

\

KRÓNIKUS NYAK, HÁT, TÉRD

illetve bármilyen állandó fájdalom a testben

\

Nőgyógyászati zavarok

menstruációs görcsök, ciklusproblémák

\

Szív és érrendszeri megbetegedés

szédülés, vérnyomásproblémák

\

Emésztési problémák

felszívódási problémák (tej, glutén…), reflux

\

Krónikus fáradtság

szorongás, kimerültség

Csecsemőkori zavarok,

alvásprobléma, kólika

Gyermekkori hiperaktivitás

magatartás zavarok, beszédfejlődés késése, beszédzavarok, tanulási nehézségek

\

Motoros koordináció

stroke, baleseti és egyéb agyi történések rehabilitációjának segítése, műtét utáni működési zavarok enyhítése

\

Fejfájás, migrén

fogcsikorgatás, álmatlanság, idegi bántalmak

\

ORTOPÉDIAI PROBLÉMÁK,

gerincbetegségek, sérvek

\

ASZTMA, KRÓNIKUS BRONCHITIS

allergia, arcüreggyulladás

\

VÁRANDÓSSÁG ALATTI ÉS SZÜLÉST KÖVETŐ

történések segítése, traumák oldása

\

CSECSEMŐKORI ZAVAROK

alvásprobléma, kólika

\

Fejfájás, migrén

fogcsikorgatás, álmatlanság, idegi bántalmak

\

Krónikus nyak, hát, térd

illetve bármilyen állandó fájdalom a testben

\

Ortopédiai problémák

gerincbetegségek, sérvek

\

Asztma, krónikus bronchitis

allergia, arcüreggyulladás

\

Várandósság alatti és szülést követő

történések segítése, traumák oldása

\

Csecsemőkori zavarok

alvásprobléma, kólika

\

Gyermekkori hiperaktivitás

magatartás zavarok, beszédfejlődés késése, beszédzavarok, dadogás, ágybavizelés, tanulási nehézségek esetén

\

Nőgyógyászati zavarok

menstruációs görcsök, ciklusproblémák

\

Szív és érrendszeri megbetegedés

szédülés, vérnyomásproblémák

\

Emésztési problémák

felszívódási problémák (tej, glutén…), reflux

\

Krónikus fáradtság

szorongás, kimerültség

\

Motoros koordináció

stroke, baleseti és egyéb agyi történések rehabilitációjának segítése, műtét utáni működési zavarok enyhítése

A Terápia

alapja

Craniosacralis Terápia alkalmazása

A terápia alapja a craniosacralis rendszer, mely szervezetünk önálló ritmussal bíró, orvosilag is bizonyított 3. rendszere, a légzés és a keringés mellett.

Az elnevezés a fiziológiás rendszer két végpontjának latin elnevezéséből- cranium(koponya) és sacrum(keresztcsont) ered. Jellemzője a mikro manipuláció, mely a koponyacsontok, a gerincoszlop és a mélyszövetek mozgásának korrigálásán alapul.

A craniosacralis rendszer a légzési és keringési rendszerhez közvetlenül kapcsolódik, így diszharmonikus működése nem csak az agy és gerincvelő szempontjából, hanem a szervezet egészét tekintve is káros lehet. A rendszerben keringő agyi-gerincvelői folyadék, amely mintegy beolajozza a rendszert és a körülötte levő teret, a szervek, szövetek felfüggesztésein keresztül a test minden szövetéhez, sejtéhez kapcsolódik. A rendszerben különböző okok folytán blokkok alakulhatnak ki. Ez létre jöhet külső fizikai erőbehatás, de akár érzelmi síkon-pl. átélt trauma, stressz folytán is. Ilyenkor a test különböző pontjain blokkok jönnek létre, ahol csökken vagy megszűnik a szövetek információ és tápanyag ellátásának áramlása. Ez olyan mintha egy palackba vizet töltenénk, majd oda ahol szűkül a nyaka köveket tennénk bele. A kövek akadályozzák a további folyadék tovább haladását így a szöveteket sem tudja”beolajozni” az. A szervezet ennek okán különböző fájdalommal és működési zavarral járó állapotot idézhet elő.

Ebből adódik a terápia sokoldalú alkalmazásának lehetősége is.

Galéria

Képek a Terápiáról

A craniosacrális terápia általánosan javítja az életminőséget. Támogatja a szervezet öngyógyító folyamatait,  javítja a koponyán belüli keringést, oldja a test mélyszöveteiben és ízületeiben uralkodó kóros feszültséget, segíti az izom relaxációt és harmonizálja az idegi funkcióikat.

A kezelések alatt a vegetatív idegrendszer nyugtató, relaxáló, helyreállító folyamatait segítjük, hogy újra helyre állhasson a REND- testileg, lelkileg, szellemileg.

Visszajelzések

Pácienseim véleménye a terépiáról

Három fiú anyukájaként gyakran tettem fel a kérdést, hogy mit tehetnék a gyerekeimért? Hol dadogott az egyik, tikelt a másik,vagy éppen harsány viselkedésükkel, dühkitörésekkel kellett szembenéznem. Folyton azt a kérdést tettem fel hogy “De miért?” -hiszen úgy éreztem hogy már tényleg mindent kipróbáltam ami a jelenlegi tudásom szerint lehetséges,és a problémák nem javulnak, legfeljebb eltűnnek egy időre, hogy később ismét előlről kezdődjön minden.

Ekkor kezdtünk el Tündihez járni.A kezelés két síkon történt. Egyrészt a fiúkat fizikai szinten gyógyította,így kerültek a helyükre az elmozdult csontok,indult meg a sejtek közötti kommunikáció. Az lelki oldások hatására egyre inkább megnyugodtak gyermekeim.

A másik fele a kezelésnek abból állt hogy engem is kezelt,hiszen a gyermekeivel az anya egy egységet alkot,valamint átbeszéltük hogy mire lehet szüksége a gyermekeimnek, és együtt felfedeztük az összefüggéseket a megoldandó életfeladatok és a gyerekek által küldött jelzések között.Így, evvel a komplex tudással már tudtam segíteni a gyerekeimnek.

A Cranio-terápia segített akkor is, amikor egy komoly,lelkileg nagyon megterhelő életszakaszon kellett túljutni!

Azóta is, ha úgy érzem hogy valami gond van, rögtön kérek időpontot, mert így még az elején el tudjuk kezdeni a kezelést, így nem kell hogy eldurvuljanak a dolgok, és nagyon erősen kelljen jelezniük,mint korábban.

Egyébként imádnak a Tündihez járni,folyton harcolnak hogy ki lesz az első!

-Stinner Zsuzsanna –

33 évesen még nem esett ki az utolsó tejfogam! Nagyon rég óta zavart a fizikai tény, de a fogszabályozó szakember által vázolt lehetőségek és lehetséges kimentelek nem egyeztek az én elképzeléseimmel a megoldás tekintetében. Aztán jött a Craniosacralis Terápia. Mióta elkezdtük a kezeléseket – nem csak fizikai síkon – gyógyulok. Az elmondhatatlan és hihetetlen kategóriákba tudom sorolni a terápián megélteket, ezért én mindenkinek saját megtapasztalást javaslok! Lassan a tejfogamtól is búcsút veszek, és ez csak egy a rengeteg dolog közül, amit ezeknek a kezeléseknek köszönhetek.

– Varga Zsuzsanna –

Köszönettel tartozom!

Kisfiam tavaly szeptemberben született. Kis szemei puffadtak, vàladékosak voltak. Azt mondták kötőhàrtyagyulladás. De nem múlt el….szakrendelések, SOTE Szemklinika a 3 hónapos gyermekkel. A vàladékozás sajnos nagyon makacs volt, nem akart múlni és a forralt vízen kívül semmi jó tanácsot nem kaptunk. Szinte óránként kellett a szemecskéjét törölgetni, amit màr nagyon rosszul viselt.

Míg egy nap nem futottunk össze Tündével, aki javasolta, ő talán tud segíteni. Igen, 2 kezelésen jártunk nála, és a 2.kezelés utàn 1 héttel úgy ébredtünk, hogy tiszta volt Dominik szeme.

Hálásan köszönjük a segítségedet!

– Csizmazia Hella –

Elérhetőségem

Cím: H-9423 Ágfalva, Fenyő u. 10

Email: info@holdudvar-cranio.hu

Telefon: +36 (30) 579 6246

Rábensteiner Tünde vagyok, 2010 óta foglalkozom alternatív gyógymódokkal. Hivatásom és utam a craniosacrális terápiában találtam meg. Hosszú ideig gyógymasszőrként tevékenykedtem, de a tevékenység határait megérezve kezdtem kutatni egy olyan gyógymód után, amely alkalmas arra, hogy a test mélyszöveti rendszerében dolgozzak, kiváltva a felületi kezeléseket, s lehetővé téve, hogy a panaszok kiinduló pontját, a gyökerét megcélozva tartós javulást érjünk el. A hozzám érkezőket holisztikus szemléletben kísérem és mindig nagy hangsúlyt fektetek a tünetek kialakulásának okának felderítésére, a lelki síkú megoldására is. Folyamatosan bővítem tudásomat külföldi szakmai fórumokon, továbbképzéseken. Forduljon hozzám bizalommal!